Hattyúbál köszöntő

Holod Natália köszöntőbeszéde a 2016-os Hattyúbálon:


Hare Kṛṣṇa!

Sok szeretettel köszöntök minden kedves egybegyűltet, diáktársaimat, a tanári kart és a főiskola munkatársait, a rokonokat és barátokat, de legfőképpen az elsőéves hallgatókat, hiszen ez az ünnepség ma róluk szól. 

Minden főiskolán és egyetemen hagyománya van a tanulmányaikat megkezdő hallgatók, a gólyák köszöntésének és nincs ez másképp a Bhaktivedānta Hittudományi Főiskolán sem…a mi fiókáink azonban igen különleges madarak. Mi ugyanis nem gólyákat, hanem hófehér hattyúkat avatunk. A hattyúk pedig a védikus filozófiában, és különösen a vaiṣṇava hagyományokban nagyon különleges szimbólumként jelennek meg. Láthatjuk őket a festményeken és olvashatunk róluk a szentírások verseiben, amint a lótuszvirágokkal borított, édesvizű tavakban alábukva, a lótuszok szárát csipegetve játszadoznak, így ízlelvén meg azt a nektárt, mely az Abszolút Igazságban való elmerülésből fakad. 

Ti, kedves elsőévesek, szintén e magasztos tudásból fakadó nektárt kóstolgatjátok napról napra és hétről hétre, így lassanként e hattyúkhoz váltok hasonlatossá. Ahogyan e kecses madarak képesek kiválasztani a tej és a víz keverékéből a tejet, az esszenciát, úgy tanuljátok meg ti is a világ szüntelen folyásában különválasztani a lényeges dolgokat a lényegtelentől. Ti, akik a Bhaktit választottátok e néhány évre társatoknak, mind nagyon különleges személyek vagytok. Olyan emberek, akik nem félnek feltenni az élet örökérvényű kérdéseit, s akik arra tettek fogadalmat, hogy megszerzett tudásukkal segítségére sietnek a hétköznapok útvesztőiben bolyongó, az élet magasabb rendű céljairól mit sem sejtő, gyakran önmagukat sem ismerő embertársaiknak. Itt, ezen az ünnepségen mi hattyúként köszöntünk benneteket, mert bizony hattyú az, aki a tapasztalható anyagi világon túlmutató igazság után kutatva meg tudja ragadni mindennek a lényegét, aki különbséget tud tenni az anyag és a lélek között, aki megérti, hogy valódi énje örökké derűs és szennyezetlen, s aki e tudás birtokában nagyon nemes és legfőképpen könyörületes.

Ez az út, amin most szeptemberben bátor lelkesedéssel elindultatok, a valódi fejlődés útja. A Bhaktivedānta  Hittudományi Főiskola egy lelki intézmény, ahol olyan tudáshoz jutunk, amely forradalmi változásokat képes hozni nem csak a mi, de akár a környezetünkben élők életébe is. A tananyag nem képletekből és modellekből áll, hanem olyan magasztos filozófiai tételekből, melyek tettekre és e tételek megvalósítására ösztönöznek bennünket. A főiskola nem titkolt célja, hogy a védikus tudományok bemutatásán keresztül mi, hallgatók közelebb kerüljünk az önmagvalósításhoz, és egy új nézőpontból szemléljük a minket körülvevő világot. Olyan, manapság talán méltatlanul alábecsült tulajdonságok kifejlesztésére törekszik diákjaiban, melyek elengedhetetlenül szükségesek a tudás, és különösképeen a yoga filozófiájának befogadásához. Mi itt a főiskolán tehát úriemberré válni tanulunk…és megtanulunk harcba szállni a fejlődésünket akadályozó erőkkel, a hamis büszkeséggel, a hanyagsággal, a figyelmetlenséggel.

Az önmegvalósítás napjainkban igen divatos árucikk, de ez az intézmény nem kínál instant megoldást. Akit a Bhaktira vezetett lábain keresztül a Gondviselés, az bizony komoly küzdelmekre is számíthat az úton…kívül és belül egyaránt. De mindaz a szeretetteljes légkör, türelem, kegyesség és személyre szabott figyelem, mely a tanárok jóvoltából a hallgatókat, mint bátor utazókat végigkíséri, képes feledtetni e nehézségeket. 

Sosem felejtem el, amikor az első védikus pszichológia órán a sokadik bemutatkozásnál, amikor bevallottam, hogy annyi mindent próbáltam, de még mindig nem tudom ki vagyok és mit akarok…a kedves Halmai Zsuzsa tanárnő csak annyit mondott…most már jó helyen vagy. És valóban: hajnalonta mikor éhesen, álmosan, fázósan a Mátyás király úton a Bhakti felé kullogok, gyakran azon morfondírozom, milyen szuper dolog, hogy van itt ez a maroknyi ember, aki az árral szemben úszik és milyen szerencsés is vagyok, hogy közétek járhatok, hogy ez a derű és lelkesedés, a figyelem, a kedvesség és az a sok-sok őszinte mosoly, amit tőletek, bhaktisoktól, tanáraimtól és a társaimtól kapok áthatja a mindennapjaimat…és mire a riasztókódot bepötyögöm, már minden nyavalyám szerte is foszlott és csak azt érzem, hogy igen, tényleg jó helyen vagyok. És nem tagadom, voltak és vannak nehézségek, küzdelmek…kívül és belül, és lázadok is néha oktalanul, de ha visszatekintek, soha ilyen izgalmas utam nem volt, hiába röpködtem keresztbe-kasul a kontinensen. Soha ilyen iskolát nem találtam, hiába váltogattam őket néha évente is. 

És ha valaki megkérdezné tőlem, vajon mi teszi ezt a helyet ilyen különlegessé…azt válaszolnám, hogy nem csak a tananyag, de maguk a tanárok, akik annak ajánlották életüket, hogy a védikus tradíciót követve példamutatásukkal, tisztaságukkal, elkötelezettségükkel, hűségükkel és szelíd útmutatásaikkal, ha kell békés szigorral kivezessenek bennünket saját csapdáinkból, útvesztőinkből és egy felszabadító gondolkodásmódra neveljenek.

Kedves elsőéves hattyútársaim! Kívánom nektek, hogy hozzám hasonlóan tapasztaljátok meg azt a sok pozitív változást, örömöt és derűt, amit a Bhakti adhat nekünk. Kitartást, türelmet, és lelki élményekben gazdag iskolaéveket kívánok nektek, és sok-sok-sok-sok gyógyító, bhaktis mosolyt! 

És még mielőtt megköszönném a figyelmet, szeretném egy kis merénylet keretében, a munkatársak, a tantestület és a hallgatók nevében külön köszönteni azt a személyt, aki rendületlen szolgálatával, hihetetlenül lendületes és mélyen empatikus személyiségével kézben tartja ezt az intézményt…ő pedig nem más mint főiskolánk rektorasszonya, Dr. Banyár Magdolna, vagyis Mahārānī devī dāsī.