A Lélekvándor Klub 2014. április 13-i kirándulása

Úticél: tavaszi tatai tókerülő túra

Túránk során Tóvároskert vasútállomásától elsétálunk a Cseke-tóhoz. A Cseke-tó Tata egyik nevezetessége, a festői szépségű Angolkert közepén helyezkedik el. A tavon több sziget is található, a tó körül pedig sétány vezet. A Cseke-tótól átsétálunk az Öreg-tóhoz, és a tavat megkerülve meglátogatjuk a tatai várat. A tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely még a honfoglalás előtt készült az Által-éren épített völgyzárógát segítségével. A tavat a középkorban is használták, és folyamatosan bővítették. A tó és a hozzá tartozó mocsárrendszer a Tatai vár védelmét szolgálta. A tatai várat 1397-1409 között építhették egy, a környező területből kiemelkedő sziklamagra. Nem védelmi célra épült, inkább birtokközpontnak, a királyi korszakokban pedig pihenőhelynek. A vár kertjében az eddigi hagyományunknak megfelelően szabadtéri zenélést is tartunk.
A túra hossza 11 km, mely sík terepen, nagyrészt parkosított útvonalon vezet.

Találkozó: Tóvároskert vasútállomás előtt 9:30-kor.

Megközelítés tömegközlekedéssel:
A Komáromba tartó személyvonat 8:20-kor indul Budapest-Déli pályaudvarról, és 9:20-kor érkezik Tóvároskertre.

Akik a túrát teljesítették:
Abhiráma d., Amritánanda dd., Ákarsiní dd., Bhandari Melinda, Bhandari Tara, Elvis kutyus, Gadábhrit d., Gadágradzsa d., Gandharvika-préma dd., Gellér Dávid, Fata Cecília, Gellér Annamária, Dzsajanta d., Kakuk Bálint, Kaltenecker Tímea, Kaltenecker Csaba, Kaltenecker Véda, Kaltenecker Amadea, Karuna-szindhu dd., Kotla kutyus, Madhupati d., Mandzsarí dd., Mayer Nóra, Medvegy Gergő, Nagy Brigi, Napfény kutyus, Nola kutyus, Székely Tímea, Váraljai Éva, Váraljai György, Váraljai Gyurika, Váraljai Réka, Vénu-gópála, Jamuna-dzsívana dd.