Utófelvételi a 2017/18-as tanévre

JELENTKEZZEN A BHAKTIVEDANTA HITTUDOMÁNYI FŐISKOLÁRA!

Ha rögtön a jelentkezési lapot szeretné elérni, akkor az online jelentkezési lapért kattintson ide!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy államilag elismert Főiskolánk felvételt hirdet a 2017/18-as tanévre! Iskolánk világnézeti felfogástól függetlenül minden érdeklődőt szeretettel fogad. Ösztöndíjas vagy önköltséges képzést kínálunk nappali és levelező tagozaton. Képzéseink időtartama három (alapképzések, BA) illetve két év (mesterképzés, MA), szeptemberben az alábbi szakok indulnak:

Vaisnava jógamester (BA) szakunk az egyetlen olyan felsőoktatási képzés Európában, amely államilag elismert jógaoktató diplomát ad. Az elméleti és gyakorlati képzés során mélyrehatóan ismertetjük a jógagyakorlatok, a jógahagyományhoz kötődő életmód és moralitás, valamint az egészségtan tudásterületeit. Továbbá bemutatjuk hallgatóinknak a jógapszichológiát, a relaxáció és a meditáció technikáit.

Vaisnava teológia (BA és MA) szakunkon pedig megismerheti a hinduizmus történetét és kultúráját, valamint tanulmányozhatja a hinduizmus vaisnava ágának páratlan mélységű vallásbölcseletét és az ezen alapuló természetes életstílus alapelveit.

Mindhárom szak hallgatói megismerkednek többek közt az ősi India máig élő filozófiai rendszereivel, valamint az ájurvédikus orvoslás és a szanszkrit nyelv alapjaival is. Mottónk: „Megőrizzük és továbbadjuk a jógáról és a lélekről szóló ősi tudás elméletét és gyakorlatát.”

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK FELVÉTELIRE KÉSZÜLŐK SZÁMÁRA
(Ha valamelyik kérdésre rákattint, rögtön eléri a hozzá tartozó választ.)

A jelentkezésről
Meddig lehet jelentkezni?
Hol érhetem el a jelentkezési lapot?
Hogyan juttathatom el a Főiskolához a kitöltött jelentkezési lapot és a mellékleteket?
Milyen dokumentumokat kell csatolnom a jelentkezési lap mellé?
A jógamester képzésre jelentkezőknek milyen orvosi igazolást kell pluszban mellékelniük?

A felvételiről
Mikor lesz a felvételi?
Milyen forrásból tudok felkészülni a felvételire, és hogy juthatok hozzá?
Indul-e felvételi előkészítő?
Hol érhetem el a felvételi tételsort?
Milyen részekből áll és hogyan zajlik a felvételi?
Miből áll a vizsga gyakorlati része a jógamester szakra jelentkezők esetén?
Mennyibe kerül a felvételi eljárás?

A szakokról
Honnan tudhatok meg többet a vaisnava jógamester (BA) szakról?
Honnan tudhatok meg többet a vaisnava teológia (BA) szakról?
Ki veheti igénybe az államilag támogatott képzést?
Mennyibe kerül az önköltséges képzés?
Hallottam a vaisnava teológia (MA) képzésről is. Kik jelentkezhetnek erre?

A főiskoláról
Honnan tudhatok meg többet a Főiskoláról?
Hol lehet megnézni a Főiskolát bemutató kisfilmet?
Mikor vannak a tanórák a Főiskolán?
Mikor van a szorgalmi és a vizsgaidőszak?
Kik tanítanak a Főiskolán?
Találok-e olyan videókat, ahol hallgatók beszélnek a Főiskoláról?
Hol érdeklődhetek bővebben a jelentkezéssel és a felvételivel kapcsolatban?

 


VÁLASZOK A KÉRDÉSEKRE

A JELENTKEZÉSRŐL

Meddig lehet jelentkezni?

A utófelvételire a jelentkezési határidő mindhárom szak esetében (nappali és levelező képzésre egyaránt): 2017. augusztus 9.

Hol érhetem el a jelentkezési lapot?

Figyelem, a Főiskola nem a központi felvételi eljárás online jelentkezési lapját használja! A Főiskola jelentkezési lapja az alapképzésekhez letölthető ITT, a mesterképzéshez pedig ITT, illetve ONLINE FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT  is ki lehet tölteni.

Hogyan juttathatom el a Főiskolához a kitöltött jelentkezési lapot és a mellékleteket?

A papír alapú (nem online) jelentkezési lap eredeti példányát, valamint az egyéb szükséges dokumentumokat személyesen vagy postai úton juttassa el a Tanulmányi Osztályra: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 1039 Budapest, Attila utca 8.
Online jelentkezési lap kitöltése esetén a csatolandó dokumentumokat a jelentkezési lap megfelelő mezőibe, beszkennelve kell feltölteni.
A jelentkezési dokumentumoknak a jelentkezési határidőig be kell érkeznie a Főiskolára. A határidő után jelentkezetteket az utófelvételi időpontjáról tudjuk tájékoztatni.

Milyen dokumentumokat kell csatolnom a jelentkezési lap mellé?

Kérjük, hogy a jelentkezési laphoz mellékelje az alábbiakat:
• három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (ha a felvételi határidőig már nem tudja eljuttatni hozzánk, akkor elhozhatja a felvételire, vagy sikeres felvételi esetén legkésőbb a szeptemberi beiratkozásra, mert e nélkül nem lehet beiratkozni);
• személyi igazolvány vagy vezetői engedély fénymásolata (mindkét oldal), vagy az útlevél fényképes oldalának másolata;
• lakcímkártya fénymásolata (mindkét oldal);
• érettségi bizonyítvány másolata – akkor is, ha a jelentkező már rendelkezik diplomával. (Ha az érettségi bizonyítvány megszerzése még folyamatban van, akkor a felvételi vizsgán kell bemutatni.)
• ha van, akkor a felsőfokú végzettséget igazoló okirat fénymásolata;
• ha van, akkor a nyelvvizsga bizonyítvány fénymásolata;
• jógamester szakra jelentkezők esetén: a jelentkezés időpontjához képest 3 hónapnál nem régebbi orvosi igazolás (lásd lentebb). Ha a felvételi vizsgáig ezt az igazolást nem tudja beszerezni, ne aggódjon miatta, részt vehet a felvételin. Azonban sikeres felvételi vizsga esetén a szeptemberi beiratkozásra magával kell hoznia az orvosi igazolást, mivel e nélkül nem lehet beiratkozni.

A jógamester képzésre jelentkezőknek milyen orvosi igazolást kell pluszban mellékelniük?

A vaisnava jógamester alapképzési szakra jelentkezőknek a jelentkezési laphoz kötelező orvosi igazolást csatolniuk.
• Ehhez kizárólag ezen a listán szereplő foglalkozás-egészségügyi szakellátótól származó, szakorvossal aláíratott, a jelentkezés időpontjához viszonyítva 3 hónapnál nem régebbi Pályaválasztási tanácsadás célú orvosi alkalmassági véleményt fogadunk el.
• A szükséges beutaló letölthető INNEN.
• A vizsgálatra vinni kell személyi igazolványt, TAJ kártyát és egyévesnél nem régebbi tüdőszűrő leletet.
• A Főiskola szerződést kötött foglalkozás-egészségügyi feladatok ellátása céljából a PÁNMED Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal (www.panmed.hu) és az 1. sz. Üzemegészségügyi Kft-vel (www.uzemegeszsegugy.hu). Az orvosi alkalmassági véleményt leginkább e két hely valamelyikén érdemes beszerezni. A vizsgálat díja 5000 Ft.
• Ha a földrajzi távolság miatt vagy más okból ez a két rendelő nem megfelelő, akkor további szakrendelők is rendelkezésre állnak az országban, melyek listája területenkénti bontásban ITT található.
• Ha a felvételi időpontjáig ezt az igazolást már nem tudja beszerezni, ne aggódjon miatta, részt vehet a felvételin. Sikeres felvételi vizsga esetén viszont legkésőbb a szeptemberi beiratkozásra magával kell hoznia az orvosi igazolást, mivel e nélkül nem lehet beiratkozni.


A FELVÉTELIRŐL

Mikor lesz a felvételi?

A felvételi vizsgák várható ideje: 2017. augusztus 16–18. A jelentkezőket a felvételi előtt tájékoztatjuk pontos vizsgaidőpontjukról.

Milyen forrásból tudok felkészülni a felvételire, és hogyan juthatok hozzá?

A szóbeli felvételi anyaga a Bevezetés a védikus filozófiába című jegyzet, amely elérhető a honlapunkon. A jegyzet nyomtatott változata 500 Ft-ért megvásárolható iskolánkban, hozzáadott postaköltséggel szívesen ki is küldjük. A Bevezetés a védikus filozófiába jegyzet áttanulmányozása révén fel tud készülni a felvételi tételsor témáiból, így nem érheti meglepetés a vizsgán.

A Bevezetés a védikus filozófiába jegyzet mellett további, részletesebb kiegészítő információkat tartalmaz még a tételekről az alábbi két letölthető könyv is:
Īśvara Kṛṣṇa Dāsa (szerk.): Kérdések és válaszok a Krisna-tudatról
Satsvarūpa Dāsa Goswami: Prabhupāda - Egy bölcs ember élete és öröksége

Indul-e felvételi előkészítő?

Igen, vannak elméleti és gyakorlati előkészítő tanfolyamaink, amelyeken szeretettel látjuk. A felkészítő tanfolyamokról ITT olvashat részletesebben – ellenőrizheti, hogy a felvételi vagy az utófelvételi időpontja előtt részt tud-e venni valamelyiken.
Azonban elméleti téren a megadott jegyzet alapján otthon is kényelmesen és sikeresen fel lehet készülni a felvételire. Ami pedig a jógagyakorlatot illeti, honlapunkon megnézheti, indul-e még nálunk a felvételi vagy az utófelvételi előtt olyan kezdő jógatanfolyam vagy ászana felkészítő kurzus, amelyen részt vehet. Önállóan, illetve más jógaoktatók segítségével is felkészülhet. A felvételin bemutatandó jógagyakorlatok képei ITT elérhetőek.

Hol érhetem el a felvételi tételsort?

A Bevezetés a védikus filozófiába jegyzet tartalmán alapuló felvételi tételsor INNEN letölthető.

Milyen részekből áll és hogyan zajlik a felvételi?

Főiskolánkon egyszerű a felvételi eljárás, és stresszmentes, békés légkörben zajlik.
1. Az írásbeli vizsgán csupán a jelentkezők magyar nyelvhelyességben való jártasságát és fogalmazási készségét mérjük fel.
2. A jelentkezők pályaalkalmasságáról a szóbeli vizsga elején, személyes, kötetlen beszélgetés formájában győződünk meg. Ez nem igényel felkészülést.
3. A szóbeli vizsga a megszerzett alapismeretek felmérésére szolgál. A fentebb említett Bevezetés a védikus filozófiába jegyzet és az előre megadott 15 tétel alapján lehet rá felkészülni. A helyszínen minden jelentkező egyet húz a tételek közül.

A Bevezetés a védikus filozófiába jegyzet mellett további, részletesebb kiegészítő információkat tartalmaz még a tételekről az alábbi két letölthető könyv is:
Īśvara Kṛṣṇa Dāsa (szerk.): Kérdések és válaszok a Krisna-tudatról
Satsvarūpa Dāsa Goswami: Prabhupāda - Egy bölcs ember élete és öröksége

Miből áll a vizsga gyakorlati része a jógamester szakra jelentkezők esetén?

A vaisnava jógamester szak felvételi vizsgájának gyakorlati része a következő jóga-ászanák számonkérése:
1. Vriksászana – faállás
2. Utthita-trikónászana – háromszögállás
3. Uttánászana – állásból előrehajlás
4. Vírabhadrászana 1 – Vírabhadra állás 1
5. Adho-mukha-svanászana – lefelé néző kutyatartás
6. Bhudzsangászana – kobraállás
7. Baddha-kónászana – cipészpóz
8. Vakrászana – gerinccsavarás
Az ászanák képei ITT elérhetőek. Az értékelésnél a gyakorlat tudatos, lépésről-lépésre történő kivitelezését és lebontását, valamint e kettő között a póz három légzésig való kitartását figyeljük meg.
A jógában még kevésbé jártasak részére javasoljuk, hogy a felkészüléshez vegyék igénybe szakképzett jógaoktató segítségét. Honlapunkon megnézheti, indul-e még nálunk a felvételi vagy az utófelvételi előtt olyan kezdő jógatanfolyam vagy ászana felkészítő kurzus, amelyen részt vehet a felkészülés érdekében.

Mennyibe kerül a felvételi eljárás?

A felvételi eljárás díja 4000 Ft, melyet a felvételi vizsga alkalmával kell kifizetni.


A SZAKOKRÓL

Honnan tudhatok meg többet a vaisnava jógamester (BA) szakról?

Honlapunk (www.bhf.hu) következő lapjain olvashat bővebben a vaisnava jógamester képzésről: a szak leírása; tantárgyak; képzési és kimeneti követelmények; felvételi előkészítő tanfolyamok; jógaoktatási tradíciónk; a Vrindávana-Gangótri jógarendszer gyakorlatsor.

Honnan tudhatok meg többet a vaisnava teológia (BA) szakról?

Főiskolánk honlapjának (www.bhf.hu) alábbi oldalain olvashat részletesebben a vaisnava teológus képzésről: a szak leírása; tantárgyak; képzési és kimeneti követelmények; felvételi előkészítő tanfolyamok.

Ki veheti igénybe az államilag támogatott képzést?

Hogy kik jogosultak az állami ösztöndíjra, annak törvényei feltételeit az állami Oktatási Hivatal felsőoktatással foglalkozó honlapján olvashatja el. Főiskolánkon hivatalosan minden szak hitéleti képzésnek minősül, ezért felhívjuk a figyelmét a megadott linken szereplő leírás alábbi részére: „A hitéleti képzésben részt vevő magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatókat a 2. és 4. pontban meghatározott kötelezettségek nem terhelik”!

Mennyibe kerül az önköltséges képzés?

Vaisnava jógamester szakon (nappali és levelező tagozaton egyaránt) az önköltséges képzés ára 120 000 Ft/félév. Vaisnava teológia szakon pedig (nappalin csakúgy, mint levelezőn) az önköltséges képzés ára 95 000 Ft/félév.

Hallottam a vaisnava teológia (MA) képzésről is. Kik jelentkezhetnek erre?

A kétéves mesterképzésre (MA) csak olyanok jelentkezhetnek, akik már elvégezték a szak felvételi információinál megadott BA szakok valamelyikét. A MA képzésről bővebben: a szak leírása; tanmenet; képzési és kimeneti követelmények; felvételi információk; szanszkrit nyelvi elvárások.


A FŐISKOLÁRÓL

Hol zajlik az oktatás?

A Főiskola épülete a III. kerületi Csillaghegyen, az Attila u. 8. szám alatt, kellemes természeti környezetben található. A néhány napos, tavaszi-nyári szakmai gyakorlatokra és jógatáborokra pedig Somogyvámoson kerül sor.

Honnan tudhatok meg többet a Főiskoláról?

Főiskolánk holnapja, a www.bhf.hu bőséges anyagot kínál a tájékozódáshoz. Fő menüpontjaink: a főiskoláról; képzések; tanfolyamok; könyvtár; galéria; online magazin; aktualitások; kapcsolat. A legtöbb menüponton belül altémákat is találhat. Iskolánkat megtalálhatja a Facebook-on is.

Hol lehet megnézni a Főiskolát bemutató kisfilmet?

Ezen a helyen megtekinthet oktatási intézményünkről egy 12 perces videót.

Mikor vannak a tanórák a Főiskolán?

Jógamester szakon a nappalis képzésben a hallgatók tanóráira kedd-szerda-csütörtök-pénteki napokon 8:00–14:45 óráig, heti egy alkalommal pedig 7:30–14:45 óráig kerül sor. A levelezős képzésben pedig a hallgatók tanóráira a gyakorlati jógaoktatás keretében hetente egy hétköznap délután, az elméleti oktatás keretében pedig szombati napokon, félévenként 11-13 alkalommal kerül sor.
Teológia szakon a nappalis képzésben a hallgatók tanóráira kedd-szerda-csütörtök-pénteki napokon 8:00-14:15 óráig kerül sor. A levelező munkarendű képzésben pedig a hallgatók tanórái félévenként 11-13 alkalommal, szombati napokon zajlanak.

Mikor van a szorgalmi és a vizsgaidőszak?

Az őszi félév szeptember elejétől december elejéig tart, a tavaszi félév pedig februártól május közepéig. A vizsgaidőszakok december-januárban, illetve május-júniusban vannak. 

Kik tanítanak a Főiskolán?

Oktatóink egyrészt saját tárgyuk képzett szakemberei, másrészt arra is törekszenek, hogy a saját életükben is példaértékűen alkalmazzák e tudásrendszer spirituális és erkölcsi tanításait. Oktatóink fotóit itt tekintheti meg.

Találok-e olyan videókat, ahol hallgatók beszélnek a Főiskoláról?

Igen, médiatárunkban megtekinthet néhány ilyen interjút.

Hol érdeklődhetek bővebben a jelentkezéssel és a felvételivel kapcsolatban?

Hívhatja iskolánkat az (1) 321-7787, vagy pedig a (30) 663-1411-es számon. Tanulmányi Osztályunkat az 1-es melléken éri el, vagy keresheti Fritz Attila oktatási referensünket a 0-s melléken. Attilának e-mailt is írhat: fritz.attila@bhf.hu. Köszönjük figyelmét, és várjuk jelentkezését!